Hogyan válasszunk lámpát a nappaliba?

Hogyan válasszunk lámpát a nappaliba?

A helyiség adottságainak vizsgálata

A lámpatestek számát, elhelyezését és fényerejét alapvetően a nappali nagysága, magassága és elrendezése határozza meg. Amennyiben a nappali más helyiséggel – például a konyhával, ebédlővel vagy előszobával – egy légtérben van, akkor azok fényeit is figyelembe kell vennünk a harmonikus hatás kialakítása érdekében. Ha a nappaliban már megvannak a bútorok, vagy adott a falak színe, akkor ehhez is alkalmazkodnunk kell. Míg a sötét színek elnyelik a fényt, a világos színek visszatükrözik és megsokszorozzák azt. Ebből következik, hogy egy fehér falakkal és világos bézs színű bútorokkal rendelkező nappaliban kevesebb mesterséges fényre lesz szükségünk, mint például egy sötétbarna bútorokkal és világosbarna falakkal rendelkezőben. A helyiség magassága is adott, amelyet ritkán változtatnak meg radikálisan a lakók. Az alap igazság a nappali magasságáról, hogy alacsony belmagasság esetén mennyezeti lámpát és a teret nagyobbnak mutató spotokat, magas belmagasság esetén pedig a teret jobban betöltő, nagyobb lámpákat és méretes csillárokat érdemes vásárolnunk a helyiségbe. A bútorok, és alattuk lévő szőnyegek elhelyezkedését is fontos figyelembe venni, hiszen az extra funkcióval nem rendelkező lámpák ideális esetben szimmetrikusan helyezkednek el. Ez lehet a nappaliban álló dohányzóasztal fölött, az egész helyiség plafonjának mértani közepén, a szőnyeg közepe fölött vagy egy adott bútor oldalain. Amennyiben gyermek vagy háziállat is lakik velünk, érdemes különösen óvatosan, körültekintően elhelyezni a sok veszélyt magukban hordozó fénytesteket!

A szükségleteink vizsgálata

Mielőtt elkezdjük tervezni a mesterséges fényforrások helyét és számát a nappaliban, érdemes átgondolni, hogy milyen tevékenységeket fognak az ott lakók végezni a helyiség egyes részein. Csak általános megvilágításra van szükségünk? Szoktunk olvasni vagy varrni is a kanapén ülve? Szép lenne egy hangulatvilágítás a baráti összejövetelekre? Ki akarunk emelni számunkra különösen kedves vagy értékes tárgyakat? Ezen szempontokat megvizsgálva világossá válik, hogy több világító testre lesz szükségünk, azonban mindenkinek a saját ízlése és életvitele dönti el, hogy pontosan mennyire.

Hogyan válasszunk?

Ami biztos, egy általános világításra minden esetben szükségünk van.  Ezt a szerepet általában a helyiség közepén, a plafonon lévő lámpa tölti be. Itt a választás esetén a nappali belmagassága a döntő faktor, ahogy fentebb említettük. Hasznos állítható fényerejű lámpát felszerelni, így a takarításhoz maximális fényerőt, míg a tévézéshez minimálisat tudunk használni. Amennyiben olvasni vagy varrni is szoktunk, érdemes egy kisebb méretű, állítható fejű vagy bútorra csíptethető lámpát is beszerezni, amely nagy fényerővel rendelkezik és irányítottam szórja a világosságot oda, ahol éppen szükség van rá. Ha fénnyel szeretnénk díszíteni a teret, a mennyezeti lámpa mellé spot lámpákat is szerelhetünk. A polcok fölé, a plafonra különböző alakzatokban és a bútorokba építve is ideális. Képeket, vázákat is könnyen kiemelhetünk alsó, felső vagy oldalsó megvilágítással, így egyből a figyelem középpontjába kerülnek. Hangulatvilágításra a spot lámpák mellett a dekoratív falikarok, illetve az asztali- és állólámpák is megfelelőek. Ha a luxus érzetét szeretnénk bevinni a nappalinkba, akkor válasszunk egy csillogó csillárt. A különlegesebb megoldások közül rendelkezésre állnak még sólámpák, lávalámpák, ventilátoros lámpák és fénycsíkok is. Gondoljuk át a fentiek alapján a helyiség adottságait és a szükségleteinket, és máris tudni fogjuk, hogy melyik lámpát vegyük meg!



Kristály asztali lámpák Kristály asztali lámpák Kristály asztali lámpák Dekorációs állólámpák Dekorációs állólámpák Dekorációs állólámpák 3 fázísú hálózati sínrendszer 3 fázísú hálózati sínrendszer 3 fázísú hálózati sínrendszer

GLOBO Lighting

GLOBO Lighting Globo asztali lámpák, GLOBO Lighting Globo modern asztali lámpák, GLOBO Lighting Globo gyereke asztali lámpák, GLOBO Lighting Globo klasszikus asztali lámpák, GLOBO Lighting Globo asztali lámpák jó áron, GLOBO Lighting Globo asztali lámpák raktárról, GLOBO Lighting ledes asztali lámpák, GLOBO Lighting Globo textíl ernyős asztali lámpák, GLOBO Lighting Globo kristály asztali lámpa, GLOBO Lighting Globo loft asztali lámpák, GLOBO Lighting   Globo modern csillárok, GLOBO Lighting Globo csillár lámpák, GLOBO Lighting függesztékek, GLOBO Lighting Globo több izzós csillárok, GLOBO Lighting Globo konyhai csillárok, GLOBO Lighting Globo több ágú csillárok, GLOBO Lighting Globo loft stílusú függesztékek, GLOBO Lighting Globo loft stílusú csillárok, GLOBO Lighting Globo modern függesztékek, GLOBO Lighting Globo 1 izzós függesztékek, GLOBO Lighting Globo több izzós függesztékek, GLOBO Lighting Globo konyhai függesztékek, GLOBO Lighting Globo klasszikus csillárok   Globo klasszikus mennyezeti lámpák, GLOBO Lighting Globo mennyezetei lámpák, GLOBO Lighting Globo modern mennyezeti lámpák, GLOBO Lighting Globo több izzós mennyezetei lámpa, GLOBO Lighting Globo mennyezetei lámpák azonnal, GLOBO Lighting   Globo olvasó állólámpák, GLOBO Lighting Globo klasszikus állólámpák, GLOBO Lighting Globo lámpák, GLOBO Lighting Globo dekorációs állólámpák, GLOBO Lighting   Globo design lámpák, GLOBO Lighting Globo minimál lámpák, GLOBO Lighting Globo modern lámpák, GLOBO Lighting Globo loft stílusú lámpa, GLOBO Lighting   Globo lámpa azonnal raktárról, GLOBO Lighting Globo szép lámpa, GLOBO Lighting Globo fallámpa, GLOBO Lighting Globo beltéri falikar lámpa , GLOBO Lighting Globo fürdőszobai lámpa, GLOBO Lighting Globo minden ami világít, GLOBO Lighting   Globo kültéri lámpa, GLOBO Lighting Globo kültéri modern lámpa, GLOBO Lighting Globo fényvetők, GLOBO Lighting Globo kültéri állólámpa , GLOBO Lighting Globo kültéri mennyezeti lámpák, GLOBO Lighting Globo kültéri falkar lámpa raktárról, GLOBO Lighting   Globo lámpák, GLOBO Lighting Globo spot lámpa, GLOBO Lighting Globo lámpa, GLOBO Lighting Globo modern lámpa , GLOBO Lighting Globo LED panel , GLOBO Lighting   Globo modern lámpák , GLOBO Lighting Globo szép lámpa, GLOBO Lighting Globo lámpa online, GLOBO Lighting   Globo lámpa webáruháza, GLOBO Lighting Globo sínrendszer lámpák, GLOBO Lighting Globo szögletes mennyezeti lámpa, GLOBO Lighting Globo munkapult világítás, GLOBO Lighting   Globo klasszikus falilámpa, GLOBO Lighting Globo fali lámpa, GLOBO Lighting Globo falikarok, GLOBO Lighting Globo olvasó falikar , GLOBO Lighting Globo kapcsolós falikar, GLOBO Lighting Globo kerek fali lámpa, GLOBO Lighting Globo szögletes fali lámpa, GLOBO Lighting Globo konnektorba dugható fali lámpa, GLOBO Lighting Globo képmegvilágító lámpa, GLOBO Lighting Globo kristály fali lámpa, GLOBO Lighting   Globo spot fali lámpa, GLOBO Lighting Globo spot lámpa, GLOBO Lighting Globo mennyezeti spot lámpa, GLOBO Lighting Globo beépíthető spotlámpa, GLOBO Lighting Globo konyhai spotlámpák , GLOBO Lighting Globo LED spotlámpa , GLOBO Lighting Globo LED mennyezeti spotlámpa, GLOBO Lighting   Függőlámpa Globo. Vegyen függő lámpát most a 1001-lampaszalo.hu webáruházból! Egyedi lámpáinkat jó áron veheti meg, GLOBO Lighting akár ingyenes házhozszállítással is!   Globo Modern kristály lámpák, GLOBO Lighting Globo asztali kristály lámpák, GLOBO Lighting Globo kristály csillárok, GLOBO Lighting Globo kristály fali lámpák, GLOBO Lighting Globo kristály lámpák Globo -tól, GLOBO Lighting   Globo klasszikus csillárok, GLOBO Lighting Globo falikarok , GLOBO Lighting Globo állólámpa , GLOBO Lighting Globo asztali lámpa, GLOBO Lighting



KW6f99e52ab05153e8c7286b0ac861088c

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Keresőoptimalizált weboldal készítés

Műanyag redőny javítás

Modern Kerek mennyezeti lámpa